Indulás 06.00-kor Budapestről. Folyamatos utazás rövid pihenőkkel Szlovéniáig.
Délelőtt érkezünk Mariborba, Szlovénia második legnagyobb városába. A Dráva partján fekvő város kulturális és gazdasági központ, hangulatos terein pezsgő élet folyik. A város mai elnevezése a múlt századból származik és nevezhetjük „fiatal” szlovén városnak is, de történelme nagy részét osztrák fennhatóság alatt élte Maribor Marburg néven. A több száz év a Habsburg Monarchia alatt, lenyomatot hagyott a város épületein, terein. Egykori osztrák tartományi székhelyként fontos szerepet töltött be kereskedelmi és védelmi szerepekben egyaránt. Mai hangulatán visszaköszön a múlt, de egyetemi város lévén a fiatalos, friss, pezsgő élet is nyomon követhető.
A városban pár órát töltünk. Ez idő alatt megismerkedünk a város történetével, fontosságával és felfedezzük azt a különlegességet is, amely 450 év alatt a város jelképévé vált és egyben a világ legöregebbként számon tartott szőlőtőkéje. Sétánk során, a Főtéren megtekintjük a Pestis-oszlopot Szűz Mária aranyozott szobrával, láthatjuk a Városháza épületét, majd tovább sétálva a hajdani vár megmaradt műemlékeit.
Közös programunk után szabadprogramra nyílik lehetőség. Ekkor, egyénileg, kipróbálhatják a szlovén konyha remekeit.
Kora délután tovább utazunk, hogy egy lélegzetelállító sétát tegyünk az erdőben, de nem akárhogyan, hanem a fák lombkoronaszintjén. Egy órás utazást követően érkezünk meg a Rogla-hegységben található Lombkorona-sétányhoz, ahol egy 1 km-es sétaút vár ránk 20 méterrel a föld fölött. A panorámát tovább emeli a 37 méter magas kilátótorony, ahonnan a bátrabbak le is csúszhatnak az óriás csúszdán, ha kedvük tartja.
Feltöltődve a látvánnyal és az élményekkel, késő délután elindulunk hazafelé. Hazaérkezés Budapestre a késő esti órákban.
A nevezetességek látogatása a helyi előírások betartása szerint lehetséges.
Információk árakról, programköltségekről és biztosításról
Az ár tartalmazza:
-utazás autóbusszal
-idegenvezetés
Az ár nem tartalmazza:
-betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás 700 Ft/fő/nap
-programok költségei
-fakultatív útlemondási (sztornó) biztosítás, mely a részvételi díj 5 %-a
Belépőjegyek, fakultatív programok, várható költségek:
(Helyszínen fizetendők a megadott pénznemben, készpénzben. Bankkártyás fizetésre nincs lehetőség.)
- Lombkorona-sétány: | kb. 15 €/fő |
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség). Azokban az esetekben, ahol a múzeum, nevezetesség vagy város kötelezően előírja a helyi idegenvezető alkalmazását, az külön, a belépőjeggyel együtt fizetendő a programokon való részvétel arányában.
A fakultatív programok min. 20 fő részvételével indulnak.
Az utazás min. 35 fő részvételével indul.
A programok sorrendje az időjárás, a nyitva tartások és a foglalások függvényében változhat.

A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJUK.
-utazás autóbusszal
-idegenvezetés