1. nap:
Elutazás Budapestről reggel 05.00 órakor. Folyamatos utazás Olaszországba. Szálláshely elfoglalása Chianciano Terme környékén az esti órákban.
2. nap:
Reggeli után rögtön egy különlegességgel ismerkedünk, Civita di Bagnoregio-ba vezet utunk. A helyiek ezt a gyönyörű települést haldokló városnak – la cittá che muore – is hívják. A várost az etruszkok alapították több mint kétezer évvel ezelőtt. A legenda szerint itt született Szent Bonaventura. Az 1695-ös nagy földrengés után a domb ingataggá vált, a szikla több helyen leomlott és házak semmisültek meg. A városba csak gyalogos hídon át juthatunk be, ahol egy szempillantás alatt a középkorban találhatjuk magunkat. Innen utunk Viterbo-ba vezet. A város a 8. században Kis Pippin ajándékaként a pápasághoz került. A 11. század végétől szabad város. Virágzását jól mutatja, hogy a 12. században több lakója volt, mint Rómának. Itt választották meg IV. Orbán, V. Hadrián, XXI. János és III. Miklós pápát is. A városnéző séta során megtekintjük a Pápai Palotát és a Szent Ferenc templomot, melynek falain belül található két pápa sírja és Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéi is. Délután még egy különleges ötszög alaprajzú, erődszerű palotát, a Palazzo Farnese-t is megtekintjük Caprarola-ban, melyet a Farnese család építtetett az 1500-as években és a késő reneszánsz egyik legszebb európai alkotásának tartják. Este a szállás elfoglalása Róma mellett.
3. nap:
Reggeli után egész napos látogatás Rómában. Az ókori Rómával való ismerkedésünket a Colosseummal kezdjük. Miután láttuk a legnagyobb római építményt, végigsétálunk a Forum Romanum mellett. További programunk gyalogos séta keretében: Viktor Emanuel emlékmű – Trevi kút – Piazza di Spagna – Pantheon – Piazza Navona – Angyalvár. Az Angyalvár eredetileg Hadrianus császár síremlékének épült, majd sokáig a császárok temetkezőhelye volt. Később katonai erőddé alakították a mauzóleumot, majd Aurelianus császár falainak egyik központi erődje lett. Annyi harc folyt érte, hogy Róma lakosai 1379-ben megkísérelték lebontani: szerencsére csak a márványborítás esett áldozatul. Volt idő, amikor börtönként használták. Napjainkban múzeumként működik, ahol megtekinthetjük az ókori spirális feljárót, a császárok egykori temetkezőfülkéit. A múzeumban egy fegyvergyűjtemény és az épület történetét bemutató tárlat is megtekinthető. Visszautazás a szálláshelyre.
4. nap:
Reggeli után folytatjuk az ismerkedést Rómával. Egy különleges helyszínre látogatunk. A Via Appia az ókori Római Birodalom talán legfontosabb útja volt. A Porta San Sebastianónál induló út maradványai ma is láthatók. A Via Appia legérdekesebb része Cecilia Metella síremlékétől a Casal Rotondóig terjedő mintegy 4,5 km hosszú szakasza, amely márvány síremlékek és szobrok maradványai között fenyőkkel és ciprusokkal övezve vezet a tengerpart felé. A kereszténység fontosabb emlékei közé tartozik a Domine Quo Vadis? Templom, ahol a legenda szerint a Rómából menekülő Szt. Péter Krisztussal találkozott.
Délután kirándulás a Róma környéki gyönyörű Castelli Romani vidékre, mely Rómától délre az Albanói hegyekben található. A dimbes-dombos zöldellő lankákkal tarkított táj szemetgyönyörködtető látványt nyújt az idelátogatónak. A fehér borairól híres vidéken utunk Castelgandolfoba vezet, mely a Pápa nyári rezidenciája és gyönyörű kilátással büszkélkedhet az Albano-i tóra. Ellátogatunk Ariccia városkába, ahol a helyi gasztronómiai termékekkel ismerkedünk. Megkóstoljuk a porchettát (malacsültet) és a régió híres borát, a Frascatit. Este visszautazás a szálláshelyre.
5. nap: Szabadprogram a tengerparton vagy Ostia Antica
Reggeli után látogatás Ostia településre. Egész napos strandolási lehetőség. Aki szeretne, napközben ellátogathat az Ostia Antica régészeti park területére, mely az ókori Róma kikötővárosa volt, ám a Tiberis folyásának megváltozása miatt idővel elvesztette jelentőségét és a középkorban teljesen elnéptelenedett. Ostia romjai soha nem keltettek fel a Pompejihez mérhető érdeklődést, mert a várossal egy katasztrófa pusztításai helyett „csupán” a feledés végzett. Az ókori házak, a kikötő és egyéb létesítmények maradványaiból a 20. században szabadtéri múzeumot alakítottak itt ki. Késő délután visszautazás a szálláshelyre.
6. nap:
Reggeli után Tivoliba, a Rómától mindössze 30 km-re fekvő kisvárosba látogatunk, mely már a középkorban is kedvelt üdülőhely volt. Ezt a szerepét később is megőrizte, olyannyira, hogy a reneszánsz legnagyobb presztízsű közszereplői is itt vásároltak maguknak villákat. Ezek legkiemelkedőbb példája az Ippolito d’Este bíboros számára épített lenyűgöző Villa d’Este. A nyaraló legszebb része páratlan kertje: az árnyas fák, lugasok és lilaakáccal futtatott loggiák, a rengeteg szökőkút, vízköpő, hidraulikus orgona, és rafináltan elhelyezett szobrok, a bájos mesterséges grották. A Villa d’Este - mint a reneszánsz építészet és az itáliai reneszánsz kerttervezés kimagasló példája - 2001 óta az UNESCO Világörökségének része. Innen északra utazunk. Bomarzo mellett, egy völgyben terül el a Sacro Bosco, vagyis a szent erdő, amelyet a szörnyek parkjának is neveznek. Egymással harcoló óriások, istenek, szirének, szörnyek lenyűgöző látványa fogadja a látogatókat. A kert az Orsini-kastély alatt terül el, és feltehetőleg Vicino Orsini, Bomarzo utolsó ura hozta létre a 16. században, méghozzá elhunyt felesége, Giulia Farnese emlékére. Harminc éven keresztül készültek a szobrok és az épületek, de hogy pontosan mit akart kifejezni vele a kastély ura, azt máig nem sikerült megfejteniük a művészettörténészeknek. Orsini 1585-ben halt meg, ezután a park kerek háromszáz évre feledésbe merült. Az első prominens látogatója 1938-ban állítólag Salvador Dalí volt. Este a tranzitszállás elfoglalása Chianciano Terme környékén.
7. nap:
Folyamatos utazás, hazaérkezés Budapestre az éjszakai órákban.
Az ár nem tartalmazza:
- útlemondási biztosítás (az út részvételi díjának 1,8 %-a)
- betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás 700 Ft/fő/nap
- belépőjegyek
- fakultatív programok
- idegenforgalmi adó: kb. 2 Euro/fő/éj
Felárak:
- fakultatív vacsora (6 vacsora, foglaláskor fizetendő): 39.900 Ft/fő
- egyágyas felár (foglaláskor fizetendő): 90.000 Ft/fő
- egyágyas felár társítással (foglaláskor fizetendő): 45.000 Ft/fő
Belépőjegyek, fakultatív programok, várható költségek:
(Helyszínen fizetendők a megadott pénznemben, készpénzben. Bankkártyás fizetésre nincs lehetőség.)
Várható belépőjegy költségek: | |
Civita di Bagnoregio: (belépőjegy, helyi busz, helyi idegenvezető): | kb. 15 Euro/fő |
Viterbo, Pápai Palota: | kb. 10 Euro/fő |
Caprarola, Palazzo Farnese: | kb. 15 Euro/fő |
Via Appia belépőjegyek: | kb. 15 Euro/fő |
Ostia Antica: | kb. 15 Euro/fő |
Róma, "ókori Róma" program: | kb. 45 Euro/fő |
Angyalvár: | kb. 20 Euro/fő |
Pantheon: | kb. 5 Euro/fő |
Róma, tömegközlekedés: | kb. 10 Euro/fő |
Tivoli, Villa d’Este: | kb. 10 Euro/fő |
Bomarzo, Sacro Bosco: | kb. 10 Euro/fő |
Ostia tengerpart, 2 nyugágy + 1 napernyő | kb. 25 Euro |
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség). Azokban az esetekben, ahol a múzeum, nevezetesség vagy város kötelezően előírja a helyi idegenvezető alkalmazását, az külön, a belépőjeggyel együtt fizetendő a programokon való részvétel arányában.
A fakultatív programok min. 20 fő részvételével indulnak.
Az utazás min. 35 fő részvételével indul.
A programok sorrendje az időjárás, a nyitva tartások és a foglalások függvényében változhat.
Utazás: autóbusszal
Szállás: 1 éjszaka Chianciano Terme környékén, 4 éjszaka Róma mellett, 1 éjszaka Chianciano Terme környékén 3*-os szállodában, 2-3 ágyas, saját fürdőszobás szobákban
Ellátás: reggeli vagy félpanzió
Felhívjuk figyelmüket, hogy ennél az útnál a vacsorák megrendelésére csak előzetesen van lehetőség. A vacsorák megrendelését javasoljuk, mivel a program sűrű, általában fáradtan érkezünk vissza a szálláshelyre. Kérdéses, hogy a programokból visszaérkezve a szálláshelyek környékén találnak-e még nyitva tartó éttermet. Továbbá az éttermekben valószínűleg ennél magasabb áron tudnak csak étkezni. Vacsorát nem igénylő kedves utasainknak a napközbeni szabadidőben javasoljuk az étkezés megoldását.
- útlemondási biztosítás (az út részvételi díjának 1,8 %-a)
- betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás 700 Ft/fő/nap
- belépőjegyek
- fakultatív programok
- idegenforgalmi adó: kb.2 Euro/fő/éj
Felárak:
- fakultatív vacsora (6 vacsora, foglaláskor fizetendő): 39.900 Ft/fő
- egyágyas felár (foglaláskor fizetendő): 90.000 Ft/fő
- egyágyas felár társítással (foglaláskor fizetendő): 45.000 Ft/fő
Belépőjegyek, fakultatív programok, várható költségek:
(Helyszínen fizetendők a megadott pénznemben, készpénzben. Bankkártyás fizetésre nincs lehetőség.)
Várható belépőjegy költségek: | |
Civita di Bagnoregio: (belépőjegy, helyi busz, helyi idegenvezető): | kb. 15 Euro/fő |
Viterbo, Pápai Palota: | kb. 10 Euro/fő |
Caprarola, Palazzo Farnese: | kb. 15 Euro/fő |
Via Appia belépőjegyek: | kb. 15 Euro/fő |
Ostia Antica: | kb. 15 Euro/fő |
Róma, "ókori Róma" program: | kb. 45 Euro/fő |
Angyalvár: | kb. 20 Euro/fő |
Pantheon: | kb. 5 Euro/fő |
Róma, tömegközlekedés: | kb. 10 Euro/fő |
Tivoli, Villa d’Este: | kb. 10 Euro/fő |
Bomarzo, Sacro Bosco: | kb. 10 Euro/fő |
Ostia tengerpart, 2 nyugágy + 1 napernyő | kb. 25 Euro |
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség). Azokban az esetekben, ahol a múzeum, nevezetesség vagy város kötelezően előírja a helyi idegenvezető alkalmazását, az külön, a belépőjeggyel együtt fizetendő a programokon való részvétel arányában.
A fakultatív programok min. 20 fő részvételével indulnak.
Az utazás min. 35 fő részvételével indul.
A programok sorrendje az időjárás, a nyitva tartások és a foglalások függvényében változhat.
A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJUK.